Choď na obsah Choď na menu
 


2014/15

Óvodások zarándoklata Szentkúton

2015. május 30-án óvodánk nevelőtestületének képviseletében, 10 pedagógus kíséretében 8 család gyermekeivel együtt vett részt a szentkúti óvodás zarándoklaton.

11264865_10203291137633886_5385349111727480428_n.jpg

Hálaadó szentmise

2015.05.28-án Csongor testvér celebrálásában sor került az év végi záró misénkre, melyen a nagycsoportos gyermekeink vettek részt. Megköszöntük a nevelési évünk során kapott gondoskodást, a csoportok képviseletében egy-egy gyermek, pedagógusok képviseletében pedig Smelkó Istvánné óvodavezetőnk és Rigóné Lehoczki Bernadett óvodapedagógusunk mondott hálát a jó Istennek. 

dscn1438.jpg.

képgaléria

Nagycsoportosok kirándulása Cserhátszentivánra

Az iskolába készülő gyermekek óvodánk mind a hét csoportjából idén is ellátogattak Cserhátszentivánra az Angyalkert táborba.

Cserhátszentivánra érve Zsolti bácsi a tábor megalkotója, és vezetője már várt minket, ismerősöknek kijáró széles a mosollyal az arcán. A gyerekek végre megláthatták az Angyalkertet, amiről már olyan sokat beszéltünk előtte. Csoportonként bevonulva, elfoglalták az asztaloknál a helyüket és előkerültek a hátizsákokból a csomagolt finomságok. A gyerekek jóízűen csemegéztek, nem kellett senkit bíztatni.

A napi program ismertetése után végre elérkezett a táborral való ismerkedés ideje. Felfedezhették a nem mindennapi látványosságot nyújtó „teraszosan kiépített” táborhelyet. Miután kijátszották magukat, elindultunk Cserhátszentiván nevezetességeinek felfedezésére, amit egy kis erdei túra zárt. Visszatérve, finom ebéd, gulyásleves és sütemény várt minket. Délután csoportokra osztottuk a gyerekeket, a fiúk ügyességi játékokban, a lányok kézműveskedésben vettek részt.

A kirándulás célja, hogy kiválasszuk a pünkösdi király, aki majd királylányt választ maga mellé. Hogy ki érdemli meg a pünkösdi király megtisztelő címet, minden évben, a hagyományokat követve, ügyességi játékok segítségével döntjük el. A fiúknak erőpróbán kellett részt venni, ahol egy hosszú botot addig tartottak a kezükben, amíg csak bírták, célba dobásból kellett jeleskedniük, söprűvel labdát vezetni, majd belőni egy kis lyukba, lengőtekében kellett megmutatni tudásukat, kiderült az is, hogy milyen ügyesen bánnak a futball labdával és népi hagyományokhoz híven patkódobálásban is helyt kellett állniuk. Aki ezekben a feladatokban a legügyesebbnek bizonyult, ő lett a pünkösdi király, aki jutalmául kiválaszthatta a szépséges pünkösdi királylányt. Vidám énekléssel ért véget ez a program. De egyszer minden jó véget ér, elköszöntünk hát vendéglátóinktól és élményekkel gazdagodva indultunk hazafelé.

A gyerekek az autóbuszról leszállva vidáman meséltek szüleiknek, élményeikről.

A kirándulást a Szécsényi Óvodásokért Alapítvány finanszírozta.  

dscn1642.jpg

képgaléria

 

Gyereknap

2015. május 21-én a szülői szervezet szervezésében megrendezésre került óvodai gyermeknapunk. A rossz idő ellenére is nagyon jól érezték magunkat a gyermekek. Hagyományainkhoz híven különböző állomások voltak a gyerekek számára: az elmaradhatatlan ugráló vár, Izolda népi játékai, a jól bevált dobozvár építés, pihenésképpen pedig lehetett pattogatott kukoricát enni, teát inni és minden kis óvodás kapott egy szülők által készített ajándék hajtogatott lufit. Köszönet a szülői szervezetnek és a segítő szülőknek.

A programot a Szécsényi Óvodásokért Alapítvány és a Szülői Szervezet támogatta.

dscn1083.jpg

képgaléria

Föld napja

A Föld napját Magyarországon már 25. éve ünnepeljük, április 22-én. Minden évben megemlékezünk erről a világnapról. Idén a közvetlen környezetünk megóvását, szépítését, rendezését tűztük ki célul. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a gyermekkel az óvodánk előtt muskátlikat ültettünk "cserépbabákba", illetve az óvoda udvarán lévő ládákba pedig fűszernövényeket, haszonnövényeket. Mindemellett gyomláltunk a sziklakertben, gereblyéztünk, söpörtünk, homokot ástunk. A csoportszobákban a gyerekek és szülők által gyűjtött képekből plakátokat készítünk a sokszínű Földről, természetvédelemről. Célunk már ebben az életkorban is megláttatni a szépet és a jót a környezetünkben.

Köszönjük szépen a Vizi Kertészetnek a támogatást!

dscn1265.jpg

képgaléria

Nyílt nap az óvodában

2015.03.31-én nyílt napot tartottunk óvodánkban. Ez a délelőtt a játékról szólt, hiszen a játék az óvodás gyermekek legfontosabb közege. A szülők bepillantást nyerhettek, óvodapedagógusaink segítségével, óvodánk nevelési programjába, láthatták a katolikus hit közvetítését a gyermekek felé, gyermekeikkel együtt részt vehettek egy játékos délelőttön. Megismerkedhettek az óvó nénikkel, daduska nénikkel, a gyerekek pedig leendő társaikkal. Reméljük az érdeklődők pozitív élménnyel távoztak, szeptembertől szeretettel várunk mindenkit a katolikus óvodánkban.

dscn1150.jpg

képgaléria

BEIRATKOZÁS

a Páter Bárkányi János Katolikus Óvodába

2015/16-os nevelési évre

Ideje: 2015. árpilis 27-28-án (hétfő, kedd) 8.00-12.00-ig és 13.00-16.00-ig

Helyszín: Szécsény, Páter Bárkányi János Katolikus Óvoda, Magyar utca 13.

A kötelező óvodai nevelésen résztvevők köre 5 éves korról 3 éves korra változik. Az Nkt.(8§)-a 2015. szeptember 01-jétől 3 éves kortól kötelező óvodába járást ír elő.

„A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson vesz részt.”

A kötelező óvodába járás 2015. szeptember 01-től hatályos, tehát azokra a gyermekekre vonatkozik, akik 2012. szeptember 01. előtt születtek és 2015. augusztus 31-ig betöltik a 3. életévüket. 3. éves kortól történő óvodába járás alól felmentést kaphatnak az alábbiak szerint:

„Az egyházi fenntartású intézmények esetében a fenntartó, a szülő kérelmére és az óvodavezető, valamint a védőnő egyetértésével, a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, az ötödik életévbetöltéséig felmentést adhat a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, képességeinek kibontakoztatása, sajátos helyzete indokolja.”

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el a szabálysértésekről szóló 2012. évi II. törvény 247(§) értelmében. A szabálysértés pénzbírsággal is büntethető, melynek mértéke ötezer forinttól százötvenezer forintig terjedhet.

Kérjük, azon gyermekek jelentkeztetését is, akik 2015. szeptember 01. után töltik a 3. életévüket és 2015-2016-os nevelési évben az óvodai ellátást igénylik. Őket előjegyzésbe vesszük és a 3. életévük betöltése után, hely függvényében fogadjuk.

A beiratkozáshoz szükséges okmányok:

-     a gyermek születési anyakönyvi kivonata, lakcímkártyája, TAJ kártyája

-     a szülő személyi igazolványa, lakcímkártyája

-     ha van gyermekvédelmi határozat (másolata)

-     tartósbetegségről orvosi igazolás

-     kitöltött jelentkezési adatlap (nyomtatványt az óvodában kérhetnek, vagy a barkanyisuli.eoldal.hu/ovoda weboldalról letölthető)

-     plébánosi ajánlás, ennek hiányában keresztlevél

-     bölcsődei igazolás

-     SNI, BTM gyermekek esetén az érvényes szakértői vélemény

 

Intézményünk nem körzeti óvoda, így felvételi kötelezettségünk nincsen, felvételi eljárásnál az intézmény hatályos SZMSZ-e szerint járunk el.

Óvodánk korlátozott számban jogosult az integráltan nevelhető szakértői véleménnyel rendelkező sajátos nevelési igényű gyermekek felvételére, nevelésére.

A gyermekek felvételéről az óvoda vezetője hoz döntést, melyről írásban értesíti a szülőt 2015. május 30-ig. Jogorvoslati lehetőséggel a döntés kézhezvételétől számított 15 napon belül a Váci Egyházmegye Ordináriusának címzett (2600,Vác, Migazzi Kristóf tér 1.), de az intézmény igazgatójához benyújtott írásbeli megkereséssel élhetnek. (3170, Szécsény, Magyar utca 13-15.)

 

jelentkezési adatlap.doc

szülői nyilatkozat.doc

 

Nyílt nap az óvodában

„Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket,  és ne tiltsátok el őket:

mert ilyeneké az Isten országa” (Mk. 10. 14)

KEDVES GYEREKEK!

 

Ebben az esztendőben óvodások lesztek!

Már biztosan izgatottan készültök anyával és apával.

Mi szívesen megmutatjuk nektek, hogy mi is az az óvoda, ha eljöttök

 

NYÍLT NAPUNKRA

melyet

2015. március 31. 9.00-11.30-ig tartunk

 

a szécsényi Katolikus Óvodában!

 

Megismerkedhettek az óvó nénikkel, dajka nénikkel, leendő óvodás társaitokkal.

Szüleitek megismerhetik az óvoda nevelési programját, és veletek együtt részt vehetnek egy játékos délelőttön.

 

„Játsszunk most együtt….”

 

Szeretettel várunk mindenkit!

 

Bárkányi Katolikus Óvoda nevelőtestülete

16. jótékonysági Morzsabál

Ismét megrendezésre került, mint minden évben, óvodai jótékonysági Morzsabálunk. Idei év célja csoportszobáink szebbé tétele, korszerűsítése, óvodai rendezvényeink színesebbé tétele, programjaink bővítése. Közel háromszáz vendég tisztelte meg rendezvényünket, amely mindenképpen pozitív visszajelzés felénk, hogy érdemes szervezni, önzetlenül dolgozni.

Smelkó Istvánné óvodavezető köszöntő beszéde után kisfilm vetítés következett az óvodás gyerekről, melyben láthattuk, hogy létezhetnek olyan szituációk, amikor már a felnőttek legszívesebben kimenekülnének a csoportból. ( No persze, ez nálunk nem történik meg. :) ) Ezután, hagyományainkhoz híven vidám műsorunk következett, melyben felléptek nagycsoportosaink, a vállalkozó kedvű szülők és minden óvodai dolgozó. Reméljük, hogy sikerült mosolyt csalni a közönség arcára. Előadásunkat fináléval zártuk, ahol Stayer László polgármester úrral közösen egy Zorán dalt adtunk elő.

Külön köszönetet mondunk városunk vállalkozóinak nagylelkű támogatásáért, akik annak ellenére is tudtak segíteni, hogy sok-sok bált szponzoráltak már előttünk. Köszönjük a szülők segítségét, fergeteges táncukat, köszönjük kollégáink kitartó munkáját, hogy évről évre sok szabad délutánt feláldoznak azért, hogy pénzt gyűjtsenek az óvodás gyermekeknek. Köszönet Szécsény Város Önkormányzatának a 100.000 Ft-os felajánlásáért, és mindazoknak, akik hozzájárultak e sikeres rendezvény megvalósításához.

Reméljük, hogy február 14-én együtt örültek velünk, és az óvodai nevelőmunkát továbbra is jó szívvel fogják támogatni. A jótékonysági rendezvény eredményességét gyermekeink rövid időn belül élvezhetik.  

Találkozunk jövőre a 17. Morzsabálon!

szülői vélemények.pdf

1899913_882151635170169_6179619786201432853_n.jpg

támogatóink morzsabál.pdf

plakat-a4-masolata.jpg

Farsang az óvodában

Rendhagyó farsang az óvodában.pdf

Jótékonysági gyűjtés az óvodában - Támogatóink

Megérkeztek az adományok a csángó gyermekeknek, ezúton is köszönjük a támogatásokat.

                                       10923230_699975516787317_9122932100489242943_n.jpg

Támogató szüleink:

Béres Zoltán                                                  
Cseri Tamás                                                   
Darida Tibor                                                 
Erdélyi Tamás                                              
Szolik Viktória                                              
Ocsovai Norbert                                          
Tóth Róbert                                                 
Varga Károly                                                
Szabóné Hajdú Judit                                     
Kovácsné Percze Violetta                              
Filkor Anna                                             
Kuris Kitti                                                     
Király Szilvia                                                
Lászlók Kornél                                          
Garamvölgyiné Kovács Barbara                    
Strehó Krisztián                                           
Szajkó Norbert                                               
Kolosiné dr. Lászlók Anett                           
Kissné Billinger Adrienn                              
Rigó Nóra                                                     
Kiss Renáta                                                 
Földi Tamás                                                   
Zsíros Szabolcs                                           
Fülöp Édua                                                
Várszögi Attila                                              
Sárközi Tamásné                                              
Kovács László                                              
Rácz Imre                                                     
Rigó Antal                                                     
Vincze László                                                
Danyik Donát                                                
Józsa Gergely                                                 
Gondiné Czerovszki Adrienn                                 
Szerencsés Miklós      

Csokit küldő gyermekeink:

Béres Gabrielle                       
Cseri Olivér                            
Darida Péter                           
Erdélyi Benedek                  
Erdős Virág                           
Ocsovai Bálint                       
Pifka Lara                             
Szmolnik Balázs                    
Toma Bianka                          
Tóth Lara                                
Varga Máté                           

Vincze Dávid                                     
Zsíros Bálint                           
Szita Natália                          
Annus Vivien                         
Kovács János Noel és Máté   
Babcsány Barnabás                
Vereczki Antónia                   
Nagy Ágoston                                    
Szoó Lilla                              
Kelecsényi Kitti                   
Kabarcz Kristóf                    
Gonda Hanna                        
Garamvölgyi Balázs               
Strehó Regina                      
Szajkó Lilien és Marcián       
Paluch Csenge                 
Deák-Torák Janka és Benedek         
Balás Lotti                          
Puruczki Ádám                   
Kelcsényi Hanna   
             
Vitányi Zsombor              
Márton Bendegúz                
Géczy Gerda                          
Stayer Luca és László                        
Pásztor Csaba                        
Kiss Bence                            
Papp Luca                             
Kiss Anna                              
Gellén Belián                         
Varga Dávid                         
Rigó Hanna                            
Havasi Dominik                                 
Várszögi Szófia                                 
Sárközi Kata                          
Kovács Netti                          
Rácz Hanna                           
Rigó Boldizsár                                   
Vincze Anna                          
Danyik Dénes                        
Bunder Janka                         
Józsa Regina  
                        
Vidu Anna                             
Nagy Kamilla                         
Géczi Berta                            
Majoros Bianka                                 
Sári Enikő                              
Fábián Armand                                  
Oláh Kristóf                           
Horváth Konrád                   
Jászberényi Lilla                    
Tauner Bianka                                   
Tóth Gellért                          
Brünner Zsanett                  
Józsa Csenge                          
Juhász Sára                            
Mészáros Lili                         
Priska László                          
Szerencsés Sára                     
Tarlósi Liza                            
Vincze Gréta                         
Vincze Viktória     
                          

                        

Karácsonyi ünnepély az óvodában

Óvodai karácsonyi ünnepélyünkre 2014. december 18-án, 10.00-kor, kerül sor. Kérjük aznap ünneplő öltözetben jöjjenek a gyermekek óvodába.

2014. december 19-én, 11.00-kor nagycsoportosaink az iskolai ünnepélyen is részt vesznek, kérjük erre a napra is az ünneplő öltözetet.

Lucázás az óvodában

December 12-én, néptáncos gyermekeink Luca napi szokásokat elevenítenek fel.

ADVENTI VÁRAKOZÁS

Adventi gyertyagyújtás az óvodában

Az adventi hetek, a karácsonyvárás egyik legjelentősebb ünnepi időszakunk az év során. Elmélyülünk, átgondoljuk mindennapjainkat. Óvodánk elkészítette saját adventi koszorúját, amit Csongor testvér megáldott. Az első gyertyagyújtásra november 28-án, második december 05-én, harmadik december 12-én, negyedik december 15-én kerül sor.

                                           dscn0491.jpg

                                                            képgaléria

Városi adventi gyertyagyújtás

2014. november 30-án került sor az első adventi gyertya meggyújtására városunkban. Erre az alkalomra az óvodánk gyermekei és dolgozói ünnepi műsorral készültek. Köszönjük a szereplő gyermekek szüleinek a segítséget.

1377384_748996598509208_6514422687546825698_n.jpg

képgaléria

Jelképavató ünnepség

2014. november 29-én megtartottuk jelképavató ünnepségünket. A jelképünk emlékeztet bennünket az összetartozásra, a szeretetre. Hisszük, hogy jó helyen vagyunk, örülünk, hogy együtt vagyunk, és szeretjük egymás. Büszkén vállaljuk, hogy ennek az óvodai közösségnek, kis családnak a tagjai vagyunk.

                                                 img_5498.jpg

                                                           képgaléria

"Szent Erzsébet köténye" - Jótékonysági gyűjtés az óvodában

Óvodánk már két éve támogatja az évek óta működő „Csillagösvény” egyesület adománygyűjtő tevékenységét, mely a csángó magyar gyermekeken kíván segíteni. Az idén is sok adományt sikerült összegyűjtenünk, ezúttal is köszönjük minden szülő és óvodás gyermek támogatását, reméljük segítségük által, sok mosolyt csalunk majd a gyermekek arcára.

                                            img_5487.jpg

Karitász jótékonysági bál

Az idei Karitász jótékonysági bálon a méhecske csoportos gyermekeink léptek fel, népi gyermekjátékkal szórakoztatták a közönséget. Óvodásaink nagy sikert arattak.

10804642_744170072328375_1639629314_o.jpg

képgaléria

Szent Erzsébet

Szent Erzsébet tisztelete és szeretete évszázadok óta él a keresztények és a karitatív tevékenységet folytatók körében. Olyan példa ma is, ami felebaráti szeretetre sarkallja szerte a világon a jó szándékú embereket. Hagyományainkhoz híven óvodás gyermekeink idén is szeretettel készültek az adakozásra. Szent Erzsébet példája nyomán saját készítésű süteménnyel lepték meg a Betánia idősek otthonának lakóit.

 "Jobb érzés adni, mint kapni!"

dscn0459.jpg

képgaléria

Megemlékezés

Megemlékezést tartottunk az 1956-os szabadságharc emlékére. Óvodapedagógusaink által összeállított műsor során, képek segítségével, elevenítették fel a forradalom és szabadságharc törtnénéseit. A hősök emlékére mécsest gyújtottunk és gyermekeink elhelyezték az emlékfalunk előtt.

dscn0283.jpg

dscn0286.jpg 

 

                                          dscn0288.jpg

 

 

 

Egészségnap

2014. október 16-án, csütörtökön, megrendezésre került egészségnapunk. Vendégünk volt dr. Kovács Éva gyermekorvos, aki a szülők által előzetesen feltett kérdésekre válaszolt egy fórum keretén belül. Az egészséges táplálkozásról Oláh Gergely mesterszakács apukánk tartott játékos előadást a gyermekeinknek és néhány furfangos ötlettel könnyítette meg az egészséges táplálkozás bevezetését a mindennapi életünkbe. A résztvevők sütőtöklepényt kóstolhattak, gyümölcssalátát falatozhattak és banánturmixot fogyaszthattak. Napunkat tornával nyitottuk és közös futással zártuk. Igazán egészséges, vidám délelőtt volt.

Sajtos sütőtökös lepény receptünk:
Hozzávalók 10 főre:
Liszt: 1.1 kg
Élesztő: 5dkg
Tej: 0.5 liter
Cukor: 5 dkg
Só,őrölt feketebors,olaj: ízlés szerint
Oreganó, Kakukkfű, Bazsalikom: ízlés szerint
Trappista sajt: 0.3 kg
Fokhagyma: 3 gerezd
RÁMA margarin: 0.2 kg
Szezámmag: 5 dkg
Sütőtök: 0,5 db


Elkészítés:
A sütőtököt előkészítem, 0,5 x 0,5 méretű kis kockára vágom ízlés szerint meglocsolom olajjal és megszórom a fűszerekkel. Majd sütőpapírral ellátott tepsiben, 180 fokon félig megsütöm. Az 1 kg liszt és a margarin felének a felhasználásával tojás nélküli kelt tésztát készítek, amit 40 percig langyos helyen kelesztem. Besamel-mártást (tejmártás) készítek: margarinon a lisztet felhabzásig hevítem, majd forró tejjel felöntöm és habverővel mártás sűrűségűre keverem. Tetszőlegesen sózom, borsozom, reszelt fokhagymával ízesítem. A szezámmagot száraz serpenyőben halvány barnára pirítom. A tésztát útnyi vastagra kinyújtom, vékonyan megkenem az ízesített besamellel, majd sajtot reszelek rá. Végül egyenletesen elosztva rászórom a félig megsütött sütőtököt és a pirított szezámmagot. 180 fokos sütőben készre sütöm, kisebb vagy nagyobb kockára vágom és ízlésesen tálalom. adható melegen és hidegen is és készíthető vajastészta alapon is.


Az elkészítéshez jó munkát, az étel elfogyatásához jó étvágyat kívánok!
Oláh Gergely
 

Állatok világnapja

Minden évben megemlékezünk az állatok világnapjáról októberben, ami egyben Assisi Szent Ferenc, az állatok és a természet pártfogójának is az ünnepnapja is. Az állatok szeretetét nem lehet könyvekből megtanulni, tanítani. Az élménynyújtás, tapasztalatszerzés, tevékenykedés a legjobb módszer arra, hogy az óvodás gyermekek az állatokkal közeli kapcsolatba kerüljenek, ezáltal kialakuljon bennük a szeretet, gondoskodás, védelem érzése. Idén is ellátogattunk a Szécsény határán fekvő Annus-tanyára, ahol nagyon sokféle állatfajtát láthatták és érinthettek meg a gyerekek. Az őz-etetéstől a süni-simogatásig, távcsöves megfigyeléstől a lovaglásig, strucctól a rackajuhig széles lehetőséget kínáltak nekünk az állatok megismerésére.
Ezúttal is szeretnénk köszönetet mondani az Annus-tanya gazdáinak, ahol mindig szívesen várnak minket, és Percze Nándornak, aki busszal megkönnyítette a lejutásunkat!

Várszöginé Csábi Szibilla

 

 

fenykep0679.jpg

 

pgaléria

 

Terményünnep

 

A szüret mindig is fontos és jeles napnak számított az emberek életében, hiszen ilyenkor le tudták szüretelni az egész éves munkájuk gyümölcsét. Óvodás gyermekeinkkel a terményünnep előtti napokban almát szedtünk, diót vertünk, répát ástunk, szőlőt szüreteltünk. A terményünnep napján minden csoport elmondta az általa tanult őszi gyümölcsökkel, termésekkel kapcsolatos mondókákat, verseket, majd közösen dalos játékokat játszottunk. A kosarakba összegyűjtött őszi gyümölcsöket és zöldségeket az óvodánk apraja-nagyja elvitte a templomba, ahol Csongor testvér megáldotta a bő termést és bennünket. A betakarított és összegyűjtött termésekből egész héten kedvünkre csemegézhettünk.

 

dscn0112.jpgimg_5312.jpg

 

 

 

 

 

 

 

Őszi szüret

2014. október 09-én szüreti-terményünnepet tartunk az óvodánkban. Összegyűjtött és betakarított terményeinket közösen elvisszük a templomba, ahol Csongor testvér megáldja.

Furulyás Palkó mesejáték

2014. október 07-én 10.00 órai kezdéssel a Furulyás Palkó ímű interaktív mesejátékban vesznek részt óvodás gyermekeink. 

Kedves Szülők!

2014. október 06-án fényképész jön az óvodánba. Minden gyermeket kötelezettség nélkül lefényképez. 

Mihály napi vásár  

 

Szeptember 29 –én óvodánkban a méhecske csoport gyermekei népi játékával felelevenítettük a Mihály napi vásár hagyományát, felidéztük a régmúlt idők hangulatát. A lázas készülődés már hetekkel korábban megkezdődött. Minden csoport nevelői, és a szülők saját készítésű tárgyakkal, vásári portékákkal készültek e nagy napra. Fürge lábú kis óvodásaink és a felnőttek megmutatták, hogy tudunk közösen táncolni és mulatni. A vásárfiából minden gyereknek jutott, még az idelátogató vendégek és szülők is találhattak maguknak valami különleges emléket.

A vásár bevételét, 122.550 Ft-ot, a népszokások, népi játékok megjelenítéséhez szükséges eszközök, ruhák beszerzésére fordítjuk.

Köszönjük mindenkinek!

img_5086.jpg

Kedves Szülők!

Hagyományainkhoz híven, idén is megrendezésre kerül Mihály napi vásárunk, melyre 2014. szeptember 29-én, hétőn, 10.00 órai kezdettel kerül sor az óvoda udvarán.

Szeretettel várunk minden kedves szülőt és gyermeket!         

mihaly-nap.jpg

                                                  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kedves Szülők!

2014. szeptember 22-én (hétfő), 17.00-kor,  tanévnyitó szülői értekezletet tartunk!

                                                            Minden szülő megjelenésére feltétlenül számítunk!