Choď na obsah Choď na menu
 


2014. januári archívum

Iskolánk tanulóinak sikeres szereplése 2014.01.31.

A Magyar Kultúra Napja tiszteletére szervezett térségi versmondó- és népdaléneklő versenyen 5 kategórából négyben iskolánk diákjai végeztek az élen a közel száz főt számláló, a környék összes iskoláját felvonultató mezőnyben. Alsó tagozatosok között versmodásban Harik Zoltán Örs (2.a osztályos tanulónk) szerezte meg az első helyet, Repcsák László (1.a) jóval idősebbeket is megelőzve második helyen végzett.  Itt, az alsósoknál a népdaléneklés versenyben Sánta Dániel (2.a) győzött, 3. lett Holecz Martin (3.a), Különdíjas Harkai Dorka (3.a). 

A felsősök versmondó versenyén Harik Ferenc Csanád (5.b) győzött. Gimnazistáknál Bocsó Blanka (11.a) nyert, harmadik lett Oláh Martin (11.b).

Gratulálunk a díjazottakon felül is minden résztvevőnek és felkészítőtanáraiknak!

 

Tanítási (nevelési) szünet február 3-án 2014.01.31.

Intézményünk minden dolgozója hétfőn, február 3-án lelkigyakorlaton vesz részt a ferences rendházban, ezért ezen a napon nem lesz tanítás, zárva lesz az iskola és az óvodában is szünetel a nevelőmunka.

A hétkezdő iskolagyűlést kedden reggel tartjuk, mindenkit kérünk, hogy kedden ennek megfelelően, időben érkezzen az iskolába (7:45 előtt).

 

Molnár V. József előadása az iskolában 2014.01.28.

2014. január 31-én 14 órától egy különleges, magávalragadó, megdöbbentően mély érzésű embert várunk iskolánkba, Molnár V. Józsi bácsit, akit eddigi előadásain leginkább néplélekrajz-kutatóként ismertem meg. Rengeteget tud a régiekről, szokásokról, azoknak nemcsak formai részéről, hanem tartalmáról is, amely az emberek gondolatát, és lelkét is visszatükrözi. S ezt a tudást egyedülálló szeretettel tudja átadni. Nagyon sokan vannak (vagyunk), akik első meghalgatott előadása óta keressük az újabb és újabb alkalmakat, hogy további ismereteket kapjunk és élményt éljünk át segítségével. Most a gyertyaszentelésról és Gyertyaszentelő Boldogasszonyról fog ismertetést tartani számunkra.

Jóska bácsi előadására nem kizárólag diákjaink, hanem külső érdeklődők is jöhetnek. Nagy szeretettel várunk mindenkit. Az előadás után kiadványok kedvezményes vásárlására is lehetőség lesz.

 

Nyílt nap az iskolában 2014.01.28.

Holnap, 2014. január 29-én 8-tól 11 óráig várjuk szeretettel az iskolánk iránt érdeklődő nyolcadik osztályos tanulókat és szüleiket. 8 órától egy általános tájékoztatót hallgathatnak meg, 9 órától és 10 órától tanórákra lehet beülni. Ez a nyílt nap a februári középiskolai jelentkezéseket előzi meg, annak döntését kívánja segíteni.

A leendő elsősök és a szeptembertől általános iskolába átjelentkezők számára (pl. 4. osztályosok, akik 5. évfolyamra már hozzánk szeretnének járni) később lesz jelentkezés (várhatóan áprilisban).

 

Figyelem! Rajzpályázat indul 2014.01.28.

Iskolánk minden korosztálya számára rajzpályázatot hirdetünk
 "VÍZKERESZTTŐL HAMVAZÓ SZERDÁIG"

címmel

Vízkereszttel megkezdődik az egyházi évben az évközi 1. időszak, ami egészen hamvazó szerdáig tart. Eljött tehát a nagy vigasságok ideje. Az "EVANGÉLIUM" szó örömhírt jelent, így a pályázat témáit is a Bibliából válogattuk. Kérünk Benneteket, keressétek ki az Újszövetségből az alábbi idézeteket, és próbáljátok az olvasottakat ábrázolni:

Lk 1, 39-46
Mt 2, 1-12
Lk 2, 41-52
Mt 3, 13-17
Jn 2, 1-12
Mt 5, 2-10
Lk 15, 11-32

Technika: tetszőleges (rajz, festés, mozaik, kollázs… stb.) Méret: A/3 vagy A/4-es rajzlap (más ötletet is várunk)
Leadási határidő: 2014.02.10.

Az alsó tagozatosok a 3.b osztályban Ria néninél, a felsősök és a gimnazisták Bakos Feri bácsinál adhatják le remekműveiket. Az alkotások hátuljára kérjük ráírni a pályázó nevét, osztályát és a mű címét! A legötletesebb, legkreatívabb képek a ferences kolostor folyosóján kerülnek kiállításra.

 

Kiemelkedő eredmények angol nyelvből 2014.01.27.

Nemrégiben kaptuk meg a Nógrád Megyei Pedagógiai intézettől a tanév elején végzett angol nyelvi írásbeli teszt részletes eredményét. 9.a osztályos tanulóink a megye 18 középiskolájának (gimnáziumok, szakközépiskolák) 41 db 9. évfolyamos osztályában 764 tanuló részvételével végzett mérésen kiemelkedően jól teljesítettek. 85,1%-os eredményük jóval meghaladja az összes tesztíró 63,4%-os, illetve a gimnazisták 73,1%-os átlagát. Diákjaink eredménye a más gimnáziumokban működő nyelvi előkészítős osztályok (NYEK) 81,7%-ánál is jobb, közelít a két tannyelvű gimnáziumi osztályok 87,9%-os értékéhez. (A vizsgálat egyik átfogó megállapítása, hogy jobb eredményt értek el azok az osztályok, ahol magasabb a heti angol óraszám. Ez is alátámasztja azon döntésünket, hogy gimnáziumban legtöbb plusz órát angolból biztosítjuk tanulóinknak.)

Angolból két versenyeredményt is érdemes közreadnunk.

2013. november 25-én Salgótarjánban a Gagarin Általános Iskolában rendezett Idegen nyelvi prózamondó versenyen 11 iskola tanulói közül Gyebnár Sára, iskolánk 7.b osztályos tanulója 1. helyezést ért el (felkészítő tanára: Szabó Ferencné) .

Szintén novemberben Varga Bence (9.a) Balassagyarmaton a Szent Imre Gimnáziumban angol fordítási versenyen a 9-12. évfolyamosok összevont kategóriájában (9. évfolyamos létére) elhozta az 1. helyezést (tanára: Horváthné Varga Orsolya)

Gratulálunk!

 

Tüzes fotók 2014.01.25.

A tegnapi kémiai kísérletek fotói felkerültek a képgalériába. Köszönjük Mikle Gábornak és Szmolnik Csabának az élménydús kísérletsorozatot. Jövőre is várjuk őket szeretettel és kíváncsisággal.

 

Együtt szavaltuk a Himnuszt a nemzettel 2014.01.24.

Iskolánk is csatlakozott a kezdeményezéshez, s január 22-én 10 órakor, együtt sok ezer magyar honfitársunkkal határon innen és túl, elszavaltuk a Himnuszt.

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulóhoz kapcsolódó megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi és szellemi értékeinket. (forrás: Wikipédia).

 

Látványos kémiai kísérletek 2014.01.21.

Január 24-én, pénteken a pécsi egyetemről jön két "specialista" :-), akik látványos kísérletekkel igyekeznek majd elbűvölni a nézőközönséget. Elsősorban azokat várjuk, akiknek van kémia órájuk (7-10. évfolyam), de ha maradna hely a teremben, akkor további érdeklődők is beülhetnek. A bemutató 14 órakor kezdődik a földszinti természettudományi előadóban.

 

Szülői értekezlet a 8. évfolyamon 2014.01.20.

Értesítjük a 8. évfolyamra járó tanulók szüleit, hogy 2014. január 23-án (csütörtökön) 17 órától szülői értekezletet tartunk, melynek témája a továbbtanulás. Szó esik majd a választás szempontjairól és a jelentkezés menetéről, tennivalóiról. A téma fontosságára való tekintettel megjelenésükre feltétlenül számítunk.

 

Tájékoztatás 2014.01.17.

Tisztelt Szülők!

Közeledik az iskolai félév. Péntekig a szaktanárok értékelik és összegzik a tanulók eddigi munkáját, s jövő kedden véglegesítjük a magatartás és szorgalom minősítéseket is (az e-naplóban az osztályzatok csak kedden jelennek meg az osztályozó értekezlet után, ahol a hivatalos zárás történik). Eddig az időpontig összesítjük a félévi hiányzásokat is.

Kedden rövidített órákat tartunk, és 14 órakor befejeződik a tanítás az osztályozókonferencia miatt. Aki nem tud gondoskodni gyermeke 14 óra utáni felügyeletéről, az szíveskedjen írásban jelezni felénk.

Kérjük, az eheti (és esetlegesen még nem igazolt többi januári) hiányzások igazolását 20-án hétfőig adják le az osztályfőnököknek! Visszamenőleg nem tudunk már első félévi órákat igazolni.

Üdvözlettel: Kovalcsik István igazgató

 

Étkezési hozzájárulás elmaradások 2014.01.17.

Az étkezési pótbefizetési nap után is maradtak olyanok, akik még a tavalyi hozzájárulásokat sem rendezték teljesen. Kérjük a szülőket, hogy egy héten belül jöjjenek be a gazdasági irodába (az iskola emeletén) és fizessék be elmaradásukat. Ezt követően a hatékonyabb, gyorsabb információáramlás érdekében kifüggesztjük az iskola ajtajára a hátralékosok névsorát.

 

Egy éve a nyilvánosság előtt 2014.01.15.

Ma egy éve, 2013. január 15-én este rendezték a Magyar úti iskolaépületben azt a lakossági fórumot, ahol Stayer László polgármester úr, Mohácsi László tankerületi igazgató úr, és a fenntartó részéről Borbáth Gábor főigazgató úr ismertették a katolikus intézmény létrehozásával kapcsolatos terveket, előkészületeket, s bemutatták az intézmény leendő igazgatóját, valamint Varga Kapisztrán testvér rendházfőnök beszélt a létrehozandó óvoda és iskola lelkiségének alapjairól.

Ezen a napon indult be weblapunk, mely azóta 365 nap alatt közel 36 ezer látogatást élt meg, megközelítve átlagban a napi 100 látogatót. A napi maximum 300 fölött volt, s egy átlagos tanítási napon is 150-180 körül szokott lenni -  szünetekben és hétvégeken megy le 50 látogatás/nap alá. Épp az egyéves évfordulón kb. egy órán át nem volt elérhető a weblap a szolgáltatónál bekövetkezett szerverhiba miatt, de egyébként eddig megbízhatóan üzemelt. Sok tervezett funkció megvalósult már, de még hiányzanak fontos rovatok, amiken időnk és lehetőségeink szerint dolgozunk.

 

Új funkciók, új anyagok a weblapon 2014.01.13.

A Bolgár Videostáb jóvoltából weblapunkon meg tudtuk nyitni (és majd bővítjük) Videók rovatunkat. Ezen felül beüzemeltünk egy kérdőív kitöltő-feldolgozó rendszert is. Elsőként a decemberi 13-i előadásunkról, az El Camino élménybeszámolóról jelezhetik véleményüket a résztvevők. Pár napja indítottuk a minden iskolánkban étkezőt érintő felmérésünket. Mindenkit (diákokat, illetve szüleiket egyaránt) kérünk, hogy az étkeztetés jobbá tételének segítéseként töltsék ki ezzel kapcsolatos kérdőívünket. Jó lenne, ha minél több véleményt kapnánk. (Köszönjük!)

 

Hiányzások igazolása 2014.01.09.

A gyerekek figyelmét már felhívtuk rá, de ezúton a szülőket is tájékoztatjuk, hogy a félév zárásának szoros ütemterve miatt minden hiányzásról gyorsan, lehetőleg már az első, de legkésőbb a második iskolában töltött napon kérjük az igazolást, mert csak így tudjuk határidőre a félévi értesítéseket elkészíteni. A tavalyi hiányzások igazolásának határideje lejárt, de ezen a héten még elfogadjuk őket.

 

Gyermek született 2014.01.08.

Nagy örömünkre megszületett ma Gergelyné Pétervári Mária tanárnő kislánya, Gergely Virág. A tanárnő precíz, most sem késlekedett. Tegnap lezárta a jegyeket az iskolában, ma pedig - azon a napon, amikorra "meg volt neki írva" - bement a kórházba, s egészséges gyermeket hozott a világra. Mindketten jól vannak, az Úr áldása kísérje életüket!

Pár napja, január 2-án jött a világra Bablena Veronika, Bablena Cecília tanárnő kislánya. A tanárnő orvosi javaslatra nem tanított szeptembertől, de minden szempontból tantestületünk tagjának tekintjük. Értük is mondjatok el egy hálaadó imádságot, hiszen - úgy tudjuk - ott is rendben zajlott a szülés.

 

Étkezési hozzájárulás befizetése 2014.01.08.

A január havi étkezési hozzájárulás befizetésére 9-én csütörtökön és 10-én pénteken van lehetőség az iskolában. Kérjük, akiknek még elmaradásuk van, feltétlen pótolják azt is!

 

Decemberi fotók 2014.01.04.

Feltöltésre kerültek a weblapra decemberi rendezvényeken készült fotók. A képgaléria rovatban találjátok őket. A weblap átrendezése során a régebbi cikkeket száműztük a kezdőoldalról a hírarchívum rovatba.