Choď na obsah Choď na menu
 


2017. március

„A hangszerek mi vagyunk” című filharmóniai előadás

2017. március 27-én iskolánk diákjai filharmóniai előadáson vettek részt. A Four Fathers énekegyüttes humoros műsorral szórakoztatta a közönséget. Előadásukban a ’20-as, ’30-as évek slágerein túl magyar klasszikusok is helyet kaptak. Az előadók kiválóan utánozták hangjukkal a különböző hangszereket, majd énektehetségükkel is elkápráztatták a közönséget. A játékos és humoros műsor maradandó élményt nyújtott. Külön öröm volt diákjaink számára, hogy együtt énekelhettek a fellépőkkel.

Víz Világnapja a Bárkányi Suliban

1993-ban az ENSZ március 22-ét jelölte ki a Víz Világnapjának. Azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a víz fontosságára, nélkülözhetetlen szerepére.

Iskolánk alsó tagozatos tanulói, mint minden évben, idén is változatos programokkal, játékos feladatokkal készültek erre a jeles napra. Az előzetesen kiadott feladatok segítették a témában való elmélyedésüket; lelkesen rajzoltak, kézműveskedtek, verset tanultak. Az elkészült munkadarabokból szép és tartalmas dekorációt sikerült összeállítani. A délelőtt folyamán az órák a megszokott rendben zajlottak, azzal a különbséggel, hogy minden tantárgyhoz kapcsolódott néhány vízzel kapcsolatos feladat, mely elősegítette e természeti kincs minél alaposabb megismerését. Délután az aulába „lehömpölyögve” kezdetét vette az igazi mókázás.

viz_vilagnapja-2017_2h.jpg

Az igazgatóhelyettes asszony bevezető köszöntése után néhány érdekességet hallhattak a gyerekek – dr. Masura Emoto A víz üzenetei c. könyv alapján – arról, hogy milyen hatással lehetnek a hangok, érzések, gondolatok, a kimondott szavak a vízmolekulákra. Ezt követően közös verselés és játék következett.

viz_vilagnapja-2017h.jpg

A nap fénypontjaként „hullámzó tengerré” változtak tanulóink, sodorva ide-oda a strandlabdákat, s végül a „hajótöröttek” vízből való kimentésével próbálkozhattak. A víz az élet egyik alapvető eleme, ezért körforgásának, tisztaságának megőrzése mindannyiunk közös célja. Reméljük, hogy a sokszínű tevékenység által, nemcsak a jókedv, de néhány fontos információ is megmarad emlékeik között.

Szervezők

Megyei Rajzverseny a Bárkányiban

Iskolánkban került idén megrendezésre a Nógrád Megyei Általános Iskolai Rajzverseny. A több évtizedes múlttal rendelkező eseményen Nógrád megye általános iskoláinak felső tagozatos tanulói mérhetik össze rajztudásukat két korcsoportra bontva; ötödik-hatodik és hetedik-nyolcadik évfolyam. A verseny két fordulós; az első fordulóra meghatározott témájú, színes vagy fekete fehér alkotással lehetett nevezni. Az 5-6-os korcsoport témája idén az „Én madaram” míg a 7-8-osoké az „Én kertem” címet kapta. A megye iskoláiból 88 pályamunka érkezett be melyből a második fordulóba 50 alkotást választott ki a négytagú szakmai zsűri.

megyei-rajzverseny_2017h.jpg

Képgaléria

A verseny második fordulójában a tanulóknak csendéletet kellett rajzolniuk. Az iskola aulájában két kört alakítottunk ki, így korcsoportonként két-két beállítás közül választhattak a tanulók, a rajzolásra két órájuk volt.

dsc_4771.jpg dsc_4712.jpg

Képgaléria

Iskolánk inspiráló, kényelmes teret biztosított a sok-sok ügyes kezű tanuló megmérettetéséhez, míg a kísérő pedagógusok szakmai továbbképzésen vehettek részt. A Rákóczi Galériában Talpai Zsanett kiállítását lehetett megtekinteni, az aulában pedig az első fordulós munkákból rendeztünk tárlatot. A rajzolás végeztével a vendégek meglátogathatták a Nosztalgia Múzeumot. Ez idő alatt a zsűri, név szerint: Kele Szabó Ágnes, Fábiánné Nógrády Ildikó, Kun Péter és Bakos Tamara kiválasztották a díjnyertes alkotásokat.

dsc_5062.jpg

Képgaléria

A rendezvény zárásaként 16 díj került kiosztásra. A hagyományos, korcsoportonkénti első, második, harmadik helyezés mellett iskolánk tanulói által megszavazott közönségdíjat, valamint a zsűri külön díjait is átadtuk. Minden résztvevő névre szóló oklevéllel és iskolánk ajándékával távozott.              

Bakos Tamara
versenyszervező

„Szabadság – akkor és most” pályázat győztese

A szécsényi Művelődési Központ pályázatot hirdetett a középiskolások részére az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepnapjára, amelyre Szita Klaudia 10. évfolyamos tanuló pályamunkát adott be. Saját gondolatait fogalmazta meg a szabadságról, valamint arról, hogy mit jelent ez a fogalom korosztálya számára a forradalom és szabadságharc eltelte után 169 évvel. Dolgozatát első helyezettként a városi ünnepségen olvashatta fel ünnepi beszédként, amelyet az egész iskolai közösség büszkén hallgatott meg. Klaudia összefüggő ünnepi beszédét a következő linkre kattintva olvashatjátok el: Szabadság.pdf

Rajzpályázat

rajzpalyazat-karitasz-2017_1.jpg

 

 

„tegyünk jót mindenkivel…”

                                                      (Gal 6,10)


 

Kedves Gyerekek!

Iskolánk minden korosztálya számára rajzpályázatot hirdetünk. 

Az Embertől Emberig című pályázat célja, hogy megismertessen benneteket a Karitász segítő szervezet tevékenységével, érzékennyé tegyen benneteket a körülöttetek megtapasztalható szegénység iránt, ill. elgondolkodtasson a felelősségvállalás, a segítségnyújtás lehetséges módjairól. Egyéni és csoportos alkotásokkal is pályázhattok.

A rajzpályázat témái: Embertől emberig rajzpályázat.pdf

Szelfi pályázat

szelfipalyazat-karitasz-2017.jpg

 

 

 „…teremjetek gyümölcsöt mindenfajta jó
cselekedettel, és növekedjetek az Isten ismeretében.


(Kol 1,9-10)

SZELFI PÁLYÁZAT

Alsó korhatár: 14 év

TÉMÁJA: „EMBERTŐL EMBERIG”  -  időssel, beteggel, gyerekkel… készített fotó, amely a karitatív szeretet megnyilvánulását tükrözi.

További részletek: Embertől emberig szelfi pályázat.pdfSzelfi pályázat nyomtatványok.pdf

Lovasoktatás

„Bölcs embernek ló való, mert lóvá tesz az ember, és emberré a ló.”

/Jókai Mór/

Meghívó

Tisztelt Szülők!

 Gyakran szembesülünk gyermekneveléssel kapcsolatos problémákkal, nehézségekkel, melyek kezelésére kevés segítséget kapunk. Éppen ezért iskolánk „Szemtől szemben gyermekeink szokásaival” elnevezéssel szülőt, gyermeket megsegítő programot indít a fenntartó finanszírozása által, mely lehetőséget teremt szakemberrel való konzultációra is. Az önismeret- és önbecsülést fejlesztő tréningsorozat megoldásokat kínál az érintett gyermekek részére.

  A programról, az azt vezető szakemberek 2017. március 30-án (csütörtökön) 16 órai kezdettel iskolánk 06. tantermében átfogó tájékoztatást adnak, amelynek keretén belül az alábbi témák is kifejtésre kerülnek:

  • Gyermekeink árulkodó szokásai
  • Lustaság vagy képesség kérdése
  • Önismereti és önbecsülési nehézségek
  • Tudok-e gyermekem nyelvén beszélni, avagy közös nyelvet beszélünk-e?

Az előadásra és a tájékoztatóra nagy szeretettel várjuk a szülőket, nagyszülőket, minden kedves érdeklődőt.

Szenográdi Tamás
Igazgató

Február havi étkezési térítési pótdíjfizetés

  • 2017.03.22. /szerda/ 800-1600

Gyermekszínházi sorozat következő előadása

Tisztelt Szülők!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az iskola finanszírozása által az alsó tagozatos tanulóink március 23-án, csütörtökön 14 órától a Művelődési Központban gyermekszínházi előadáson vesznek részt. Weöres Sándor verseiből Varázsének címmel a Holló együttes interaktív, jelmezes gyermekműsorát tekintik meg.

Iskolavezetés

Előadás

ferences_triptichon_megh_2017h2.jpg

További részletek

Felhívás Közönségszavazásra!

Iskolánkban 2017.március 21-én, kedden kerül megrendezésre a Megyei Rajzverseny.

Az előzsűrizésre beérkezett és kiválasztott pályaművek láthatóak a honlapon.

Lehetőségetek nyílik arra, hogy két külön kategóriában zsűrizhetitek az alkotásokat. Válasszátok ki kategóriánként a számotokra legjobban tetsző képet és szavazatotokat dobjátok be a stúdió melletti kívánságdobozba.

A kategóriák a következők:

Szavazólapodra kérjük írd rá:

  • Kategória megnevezése
  • A kiválasztott kép sorszáma

A szavazás határideje: 2017. március 20. 14.00 óráig.

A szavazás nyertesei különdíjban részesülnek.

Szavazataitokat előre is köszönjük!

Február havi étkezési térítési díj fizetés

  • 2017.03.13. /hétfő/ 800-1600
  • 2017.03.14. /kedd/ 800-1600

Tehetség Roadshow

Várnak minden kedves szülőt 2017. március 10-én a Nemzeti Tehetség Program keretében megrendezésre kerülő roadshowra! Bővebben: Program_170310Szécsény.pdf