Choď na obsah Choď na menu
 


2019. június

Erzsébet - tábor

Iskolánk Erzsébet táborára 2019. június 24-28-ig került sor, 120 gyermek részvételével. A korábbi évekhez hasonlóan idén is színes programok tárháza várta a táborozókat.

KÉPGALÉRIA

Hétfőn a Robinson szigetekre kirándultunk, ahol a kajakozás elméleti és gyakorlati ismereteit sajátíthattuk el.

A finom ebéd és fagylaltozás után különböző ügyességi játékokon vehettünk részt.

 

Másnap délelőtt a kézművességé és a biztonságé volt a főszerep. Tanulóink büszkén mutatták a különféle technikákkal készült karkötőiket, valamint nagy figyelemmel vettek részt a rendőrök által vezetett foglalkozáson.

 

Délután a gyerekek egyik kedvence, az Apacuka zenekar szórakoztatta csapatunkat.

 

A szerdai napon újra kimozdultunk megszokott környezetünkből és Berkenye, valamint Nógrád településekre látogattunk.

   

Itt megtekintettük a falumúzeumot, ellátogattunk a vadasparkba és bevettük a nógrádi várat.

A következő nap a néphagyományok bűvöletében zajlott. Részesei lehettünk a Folt zenekar népi hangszeres bemutatójának, valamint népi játékokat és népdalokat tanulhattunk.

  

Délután múzeumpedagógiai foglalkozás keretein belül helytörténeti ismereteink bővültek.

 

Táborozásunk utolsó napja az egészség téma köré épült.

 

Megtekinthettük, milyen belülről egy mentőautó, megismerkedhettünk az elsősegélynyújtás alapjaival és jógagyakorlatokkal mozgathattuk át izmainkat.

  

A pénteki nap legnagyobb meglepetése az Utazó Planetárium előadása, fénypontja pedig a reformkonyha ízvilágát felvonultató uzsonna volt.

  

Fáradtságos, de sok-sok élményben, kalandban, tapasztalatszerzésben gazdag öt napot tölthettünk együtt. Bízunk benne, hogy mindenki jól érezte magát!

Tanító nénik

Kicsinyek Kórusa

     Nagyon szép és eredményes tanévet zárhat idén iskolánk gyermekkara. A sok jó hangulatú próba, szereplés és sikeres fellépés meghozta gyümölcsét: iskolánk vezetősége és a Szülői Szervezet tagjai az idei tanévzáró ünnepségen megjutalmazták a kórust egy elismerő oklevéllel, valamint lehetőséget kaptak a tagok, hogy a tanévet egy jókedvű és felhőtlen hangulatú pizzázással zárják a Pizzeria Paterno-ban, mely a kis közösséget még inkább összekovácsolta.

 

KÉPGALÉRIA

     A meghitt vacsora után a kis csapat folytatta munkáját a szomszédos művelődési házban. Összpróbát tartottunk a szombati gálára, melyen a „Till Collapse Dance” est vendégszereplő kórusaként léptünk fel szombaton. A gálaest teltházas sikere méltó befejezése volt a kis kórus idei évadának, melyen rajtunk kívül elsősorban Deák Réka tánccsoportjai és Andi színjátszósai szerepeltek.

     Pár mondat a kórus életéről:

     A Páter Bárkányi János Katolikus Iskola énekkara hatodik éve működik Szécsényben. Kórusunk tagjai jobbára alsó tagozatos (2.,3.,4. osztályos) tanulók, kik lelkesen énekelnek gyermekdalokat, népdalokat, musical részleteket és egyházi vonatkozású feldolgozásokat. Felsőbb éves tanulók is erősítik a csapatot, akik ötödikes és hatodikos tagok. Kicsinyek Kórusaként elsősorban iskolai és városi rendezvényeken, templomban, ünnepi eseményeken szoktunk szerepelni. Énekkari próbáink heti egy alkalommal vannak, s mivel furulya szakkört is vezetek, ezeken a fellépéseinken olykor hangszeres tudásukat is megcsillogtatják tanítványaim.

     Létszámunk kb. 45 fő, a lányok többségben vannak. Közösségünk évről-évre változik, hiszen a negyedikes tanulók már felső tagozatba kerülnek, az első osztályosok pedig a 2. félévtől kerülnek fokozatosan a Kicsinyek Kórusába.

     Célom elsősorban a tiszta, pontos intonáció és ritmusérzék fejlesztése, valamint hajszolt életmódunkban az éneklés segítségével a 6-10 éves gyermekek „lelki karbantartása”, az együtt dalolás élménye és öröme. Hiszem, hogy az életet a zene tartalmasabbá és emberibbé teszi:

  „… A zene lelki táplálék, mely semmi mással nem pótolható. Aki nem él vele, lelki vérszegénységben él és hal. Teljes lelki élet nincs zene nélkül. A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágzása és kiteljesedése.”(Kodály Zoltán)

    Végezetül pedig következzen néhány fotó az évadzáró pizzázásról és a legutolsó fellépésünkről:

  

KÉPGALÉRIA

Zsirosová Silvia
kórusvezető

HAKUNA MATATA” TÁBOR
Barátság és bizalom
EKIF tábor 2019. június 17-21.

Iskolánkban második alkalommal került meghirdetésre a 3-6. évfolyamos tanulók számára meghirdetett, a barátság és bizalom témakörét felölelő tábor.

KÉPGALÉRIA

Ez a hét jó alkalom arra, hogy a különböző osztályokba és évfolyamokra járó gyerekek megismerjék egymást és új ismeretségeket, barátságokat alakítsanak ki. A nógrádsipeki tagintézmény tanulói is részt vesznek a táborban, mely nekik nagyszerű lehetőség, hiszen számukra nemcsak a gyerekek, de a város, az iskola, és a nevelők is „újak” 5. évfolyamtól kezdve.

 

A hét folyamán nagyon sok érdekes programban és túrában, kalandban volt részük a gyermekeknek. Hétfőn megismerkedhettek a város nevezetességeivel érdekes játékok és totó segítségével. Jób testvér vezetésével a templom és kolostor legzártabb részeit is felfedezhettük. Kedden egymás megismerésében merülhettünk el a CSÉN foglalkozásokon, ahol sok új játékot tanultunk és próbálhattunk ki.

 

Szerdától Nógrádsipek szépségeit fedeztük fel, valamint művészeti és mesefoglakozásokkal töltöttük kellemesen az időt. Ezeken a napokon külön élmény volt a szécsényi tanulók számára az utazás is, ami mindig jó hangulatban, vidáman telt. A csütörtök a VÍZ jegyében telt. A csapatok elkészítették zászlóikat, melyeket egy interaktív előadás után – ahol megismerhették a békákat és szalamandrákat – magukkal vittünk Doboskútra sok kalanddal és nevetéssel segítve egymást.

 

Jutalmunk sem maradt el, megpihentünk a doboskúti táborhelynél és megtöltöttük palackjainkat finom forrásvízzel. Pénteken élmény- és kézművesfoglalkozásokon vehettünk részt, akadálypályán és agytornán mérhették össze a csapatok magukat. 

 

A Kúria udvarán fogyasztottuk el szabadtéri ebédünket, ahol sor került a napi és heti eredményhirdetésre is. Ezt követte a hálaadás, melyben minden tanuló megfogalmazta, hogy mi az, amiért köszönetet mondhat a hét folyamán.

 

Közös dalolás és ima zárta programot. A csapatok jól összekovácsolódtak. Közös fagyizással és játékkal zárult a nap.

  

KÉPGALÉRIA

Minél több ilyen jó tábort kívánok minden gyermeknek a nyárra, ahol idézem: „Új barátokat szereztem és minden szuper!”

Gécziné Ludányi Bernadett
táborszervező

Múzeumi nyári tábor Síkfőkúton

2019. június 17-21-ig voltunk Síkfőkúton táborban 20 fő 5-6. osztályos gyermekkel. A táborvezető Limbacher Gábor a szécsényi Kubinyi  Ferenc Múzeum igazgatója volt, az iskola részéről Szabóné Marika néni és Golyánné Juhász Edina tanár néni kísérték a diákokat, és két nagylány Golyán Gréta és Pásztor Andrea is segítette a munkánkat. A szállásunk a Síkfőkút Hotelben 2 és 4 ágyas szobákban volt. Nagyon szép környezetben töltöttük el ezt a hetet. Minden nap volt a szécsényi Kubinyi Ferenc Múzeum munkatársai által tartott foglalkozás. A programokról röviden: az egri vár megtekintése, barlangrajz, mamutkivágó, papírmakett és amulett készítése, kézzel festés, gipszöntés, vetélkedő, kirándulás Noszvajra, túrázás, társasjátékozás, focizás, röpizés, templomok (Pétervására, Maconka) megtekintése. Reméljük, hogy élményekkel gazdagodva tért haza minden részt vevő!

Golyánné Juhász Edina

Tanulóinkkal a csíksomlyói pápalátogatáson

KÉPGALÉRIA

Hosszas előkészületek után május 31-dikén indultunk 38 gyermekkel Erdélybe, Székelyföldre, azzal a céllal, hogy részt vegyünk az Úr földi helytartójának, Ferenc pápának június 1-jei szentmiséjén. A zarándokút sikeressége végett minden tanuló előzetes feladatot kapott. Voltak, aki rózsafüzér imádságot, a napszakhoz és az alkalomhoz illő imákat mondtak előre, mások könyörgéseket fogalmaztak meg. Sokan vállaltak kiselőadásokat székelyföldi néprajzi és egyházi értékeinek bemutatására. Az első nap hosszú 13 órás utazását több rövid megálló közbeiktatásával, énekléssel tettük elviselhetőbbé. Tanulói kiselőadásokból ismereteket szereztünk Kolozsvárról és Hunyadi Mátyásról, megemlékeztünk Ady Endréről és megcsodáltuk Bánffyhunyad elhíresült házait. Későn este érkeztünk meg Székelyudvarhelyre, ahol a Tamási Áron Gimnázium kollégiumában szálltunk meg.

Másnap Csíkszeredán csepergő eső, hűvös szeles idő fogadott bennünket. Ennek ellenére reményekkel telve, bizalommal és nagy várakozással csatlakoztunk be a zarándokáradatba. Átázott öltözékben, beázott lábbelikben értük el a kegytemplomot, ahonnan már csak lépésben, sokszor hosszú percekre megállva haladtunk tovább. A nyereg alatt megkezdtük a sárdagasztást és több részre szakadtunk, de ennek ellenére senki sem panaszkodott, senki nem akart visszafordulni. Valódi közösségpróbáló út volt ez mely során egymást és sokszor másokat is segítve, kéz a kézben haladtunk. Igazi fölszabadító érzéssel foglaltuk el helyünket a Kis- és Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben, a pápalátogatásra felállított székelykapu közelében.

Rövid várakozást követően kezdődött meg a szertartás, mely három nyelven folyt. A legnagyobb várakozás Ferenc pápa beszédét előzte meg, melyben a megbékélésre, a közös jövő építésére szólította fel Erdély népét.

A mise végén a szentatya pápai rózsa adományozásával tisztelgett a Szűzanya és ezzel hívő népe előtt. A misét követően nem csatlakoztunk az elvonulók tömegéhez, hanem kivárva hogy az oltárhoz jussunk, mi magunk is imádkoztunk a Szűzanya előtt.

  

A nyeregből már napsütésben, felszabadultan, az átélteket ecsetelve tértünk vissza szállásunkra.

A harmadik nap délelőttjén Zetelakára látogattunk. Megtekintettük a híres székelykapukat és megismerkedtünk azok szimbólumvilágával. A délelőtti programot a bethlenfalvai templomban tartott szentmisével zártuk, ahol tanulót és felnőttet egyaránt megérintett a hívek liturgiába való bekapcsolódása, a közös ima és éneklés.

Délután Segesvárra, a világörökség részét képező szász városba utaztunk. Megtekintettük az Óratornyot, Segesvár történelmi házait és megmásztuk a diáklépcsőt.

KÉPGALÉRIA

A hazautazás napján még két újabb erdélyi nevezetességet tekintettünk meg.

Korondon vásárfiát vásároltunk, Magyarvistán pedig megcsodáltuk vendéglátónk helyi néprajzi gyűjteményét, a kalotaszegi viseleteket és egy gazdagon berendezett tisztaszobát.

Szenográdi Tamás
igazgató

Május havi étkezési térítési pótdíj fizetés

  • 2019.06.26. /szerda/ 800-1600

Május havi étkezési térítési díj fizetés

  • 2019.06.12. /szerda/ 800-1600
  • 2019.06.13. /csütörtök/ 800-1600
  • 2019.06.14. /péntek/ 800-1400