Choď na obsah Choď na menu
 


2021. szeptember

Hol laksz? – teremtés hete

   A teremtés hetében ezt a kérdést nyitogattuk, otthonkeresési vágyunkat pedig kiterjesztettük Jézus földi otthonára, az egész teremtett világra.

   Kicsik és nagyok azt tanulgattuk, hogyan mozogjunk otthonosan, nyitott szívvel szűkebb és tágabb környezetünkben, ahogy azt Jézus is tette egész födi életében.

   Valóban a család, az osztály, illetve iskolai közösségek lehetnek a fenntarthatóság zálogai?  Felismerjük-e mi a dolgunk a világban? Valóban változtatnunk kell? Életmódunk visszahat a világ fejlődésére? Milyen segítséget jelenthet számunkra a hitünk?

 

   Ezekre a fontos kérdésekre kerestük a választ, amikor megnéztünk, feldolgoztunk egy-egy történetet, sétáltunk, szemlélődtünk a szabadban, felszabadultan játszottunk, kézműveskedtünk, szelektíven gyűjtöttük a hulladékot…

„Mennyei Atyánk”! Hálás szívvel köszönjük túláradó vendégszeretetedet gyönyörű világodban!”

Pifka Zsoltné Ria tanító néni

A Magyar Népmese Napja 2021.

„A mese játék, csoda, hit és lélek. Mosoly mindenki létére. A mese az gyógyír, az befele is és kifele is gyógyít.”

(Csernik Szende)

     A fenti idézet bölcsességét mintegy iránymutatóként tekintve a Páter Bárkányi János Katolikus Általános Iskola és Gimnázium alsó tagozatán idén is sor került Benedek Elek születésnapja alkalmából a magyar népmese napjának megünneplésére, mely a kedves szülők és hozzátartozók bevonásával családi nappá alakult át. Immár hagyomány az alsósok körében, hogy ez a nap a népmesék jegyében zajlik és egy egész napos rendezvénnyé alakul ez a szép évforduló, melynek idén tanúi lehettek a szülők is, kik szép számmal jelentek meg iskolánk aulájában.

     Szeptember 24-én, péntek reggel alsó tagozatos tanulóink és pedagógusaik évfolyamonként más-más jelmezben jelentek meg, hogy idén a családokkal kiegészülve ünnepeljék meg a népmesék varázslatos világát. Voltak itt manók, tündérek, törpék, szegény legények és leányok, királylányok és királyfik, boszorkányok, varázslók, valamint ördögök. Az aulában gyűltünk össze, ahol igazgató helyettes asszonyunk kedves szavakkal üdvözölt minden gyermeket és felnőttet. Ezt követően Kalmár Eszter 4.b osztályos tanuló egy tréfás mesét adott elő, majd a 4.b osztály tehetséges zenészei furulyáztak a témához illő gyermekdalt.

 

Büszkék lehettünk Gonda Hanna 4.a osztályos tanítványunkra, aki tollforgató tehetségét kamatoztatta: mesét írt, melyért komoly díjban részesülhetett Budapesten, a díjátadó ünnepségen.  

A jelmezek bemutatását egy zenés körjáték alkalmával mutathatták be az alsó tagozatos tanulók, melyhez a lelkes szülők is csatlakoztak

Ezután a termekben a tanító nénik elvarázsolták a gyerekeket a mesék világába a délelőtti tantárgyakon keresztül is: lehetett számolós színezők, szórejtvények között válogatni, népdalok segítségével a régi, népi világ hangulatát felidézni, gyermekjátékokat tanulni, hagyományos magyar népmesék alapján kézműves foglalkozás keretén belül bábokat készíteni, melyek szemet gyönyörködtetően díszítik iskolánk folyosóját, s az arra elhaladókat emlékeztetik erre a mesés napra. 

     Az ebéd és a délutáni pihenés után folytatódtak a délutáni fakultatív szórakozások a tantermekben: meseolvasás, találós kérdések, szereplők alapján való mesefelismerés töltötte ki a foglalkozások idejét. Ezek után finom „meglepetés” uzsonna következett a tanulók és a szülők számára: zsíros és lekváros kenyér, mézes falatkák, finom szilva és alma, valamint egészséges gyümölcslé, mely elköltése után szinte varázsszóra következett be a rendteremtés és a búcsúzás a népmese napjától és a mesék világától.

        

     Reméljük, ez a családi nap jövőre ismét megvalósul, a hagyományt folytatni tudjuk és bízunk benne, hogy az egész alsó tagozat körében együtt tudunk ünnepelni a gyermekek, a szülők és a nevelők legnagyobb örömére.

 Zsirosová Silvia tanító néni

Hangok és színek találkozása

Szeptember 22-én egy új bemutatóval színesedett iskolánk.
Régi álmunk vált valóra, amikor Bagó Istvánné Zsuzsa néni irányításával a második emeleti folyosó megtelt képekkel, rajzokkal, plakáttervekkel, ötletes és színes alkotásokkal.

 

A „művészek” a felső tagozatos diákok voltak, akiknek a tavalyi képeiből készült egy válogatás. Bunder Zita és Puszta Hanna fuvoladuója után Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom című versét szavalták el a 8. évfolyamos tanulók, Borik Mária, Méhes Barbara és Szabó Levente.

 

Így néhány percre találkozott a zene, az irodalom és a képzőművészet, majd Szenográdi Tamás igazgató úr beszédében méltatta a művészeteket, megmutatva kortalanságukat és a szép fogalmának sokrétűségét.

 

A hangulatok és érzések megjelenítése egyben lenyomata is korunknak, az utókor számára pedig emlék a 2020-as évből.

Kissné Csépe Éva
magyartanár

 

Gólyaavató ünnepség a Bárkányi Gimnáziumban

2021. szeptember 20-án, iskolánk átadásának első évfordulójára megemlékezve szervezte meg a 12. évfolyam a kilencedikesek számára első gólyaavató ünnepséget. Az új kezdeményezésként megvalósított programot nagy izgalommal várták fiataljaink, a szervezési feladatokban a 10. és 11. évfolyam, valamint az intézményben tanító kollégák is aktívan bekapcsolódtak.

Az ünnepség 8 órakor kezdődött Jób testvér lelki gondolataival, aki a beavatásról, a célokról, az életutunkon előttünk álló lehetőségekről beszélt, és arról, ezekben hogyan van ott Isten gondviselő szeretete.

Ezt követően iskolánk igazgatója, Szenográdi Tamás köszöntötte a gólyákat, majd Mócsány Martin – végzős diákunk – mondta el gondolatait. Beszédében kiemelte, hogy nagy szeretettel fogadják a gimnázium közösségébe az újonnan érkező fiatalokat, beszélt az összetartás fontosságáról, valamint az iskola jelképéről, annak jelentőségéről.

 

Az ünnepi műsor az avatást jelképező kitűzők átadásával folytatódott. A gólyák megkapták az iskola szimbólumát ábrázoló jelvényt, majd átvették az iskolazászlót.

 

Az avatás a tornateremben folytatódott, ahol vidám eskütételre, majd játékos feladatokra került sor. A gólyák ún. petákokat gyűjtöttek, a nap folyamán további feladatok megoldására is volt lehetőségük. A legtöbb petákot gyűjtő lány és fiú kapta a gólyakirálynő és gólyakirály címet.

 

A program jó kezdeményezésnek bizonyult. A fiatalok örömmel vettek részt a feladatokban, várták ezt a napot. Úgy gondolom, ha a jövőben ez az ünnep hagyománnyá válik, a diákok érzik majd, hogy az idősebb gimnazisták szeretettel fogadják őket az új közösségbe. Köszönjük a szervezők munkáját, a sok nevetést és az élményszerű megvalósítást.

Adamik Zsolt
 osztályfőnök

 

52.nek.png

Az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson jártunk

Szeptember 5-12. között hazánk immár második alkalommal adott otthont a Római Katolikus Egyház világeseményének, Budapesten rendezték meg az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, mely nagy megtiszteltetés volt hazánk és Egyházunk számára.

 A kongresszust 1881. óta 4 évente tartják, melynek célja, hogy az Eucharisztiában jelen lévő Jézusra figyelve, belőle erőt merítve, megújult örömmel tudjuk élni egyéni és közösségi tanúságtevő életünket, tudjunk a mindennapokban is  a remény hordozóivá válni  a világban.  Ezt fogalmazza meg nagyon szépen a kongresszus mottója a 87. zsoltárral:

„Minden forrásom belőled fakad.”(Zsolt 87,7)

Az eseményt a világjárvány miatt egy évvel el kellett halasztani, így közel négy év felkészülés előzte meg, amely idő alatt a plébániák és közösségeik imádkoztak a kongresszusért és imáikkal kísérték a szervezők munkáját. Ebbe az előkészületbe a szécsényi plébánia és az iskolánk is bekapcsolódott, így természetes volt számunkra, hogy a kongresszus eseményein is szeretnénk részt venni.

 A nagyon gazdag és sokszínű programból igen nehéz volt választani. Döntésünknél arra törekedtünk, hogy ezek az alkalmak lelki elmélyülést, közösségi élményt és megerősödést, valamint örömöt jelentsenek a résztvevők számára. Így három eseményt választottunk ki, melyre a plébániával közösen szerveztük a zarándoklatokat.

Szeptember 9-én, csütörtök este a Szent István bazilikában vettünk részt a NEK egy kiemelkedő eseményén, a közös szentségimádáson. Felemelő és olykor nagyon megható élmény volt több ezer emberrel – papok, szerzetesek, hívők, fiatalok és idősek - együtt énekelni, imádkozni, dicsérni vagy csendben szemlélni az Eucharisztiában köztünk lévő Jézust.

Szombaton iskolánk családjait hívtuk a már hagyományosnak mondható zarándoklatunkra, most a Margit szigeten megrendezett Családi Napra. Itt gyönyörű időben tölthettünk el néhány órát. Ez alatt a sokszínű programok, különböző játékok, feladatok és előadók segítségével rácsodálkozhattunk az Egyház színes és változatos, értékeket felkaroló és közvetítő életére és tevékenységére. Délután a Kossuth térre mentünk, ahol több mint 200 ezer emberrel együtt vettünk részt az ünnepi szentmisén.  Ezt követően a gyertyás körmenetben együtt, énekelve és imádkozva kísértük át a városon az Oltáriszentséget a Hősök terére, ahol áldásban részesültünk. Azt gondolom, hogy semmihez nem hasonlítható, felejthetetlen lelki és közösségi élményben volt részünk.

Vasárnap kora reggel testileg kissé fáradtan, de örömteli lélekkel és nagy-nagy várakozással indultunk a kongresszus záró szentmiséjére, melyet Ferenc pápa mutatott be a Hősök terén. Már az autóbuszról leszállva megéreztük a nap különleges hangulatát: sok-sok ember a várakozás örömével egyfelé haladva, egyre nagyobb tömegben, de türelemmel, énekelve, imádkozva mennek a számukra kijelölt helyre, hogy részt vegyenek a NEK hálaadó szentmiséjén. Ennek a részesei voltunk mi is, és készültünk a Szentatyával való személyes találkozásra is. Mindannyiunk számára felejthetetlen élmény marad, mikor előttünk elhaladva egészen közelről - vagy a kivetítőről - láthattuk, és részesülhettünk az áldásában. Ez az érzés a szentmise alatt még inkább megerősödött bennünk több százezer hívő  együtt adott hálát a kongresszus  minden ajándékáért, a lelki élményekért, az összetartozás öröméért, az Egyház életéért, szolgálatáért,és örömmel kiáltotta a világba, hogy

„Krisztus kenyér s bor színében Úr s Király a föld felett”.

- ugyan így az Egyház vezetőjével közösen imádkozva kérte a Jóisten áladását életünkre, nemzetünkre és a világra. Felejthetetlen élmény marad, mikor magyarul hallottuk a Szentatya szájából, hogy „Isten, áldd meg a magyart!”.

A kongresszus eseményein való részvétel felemelő, megerősítő élmény és ajándék volt mindannyiunk számára, amiért nagyon hálásak vagyunk a Jóistennek. Az 52.Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus jövőbeli hatásában bízva Piero Marini érsek szavait szeretném idézni:

„Bárcsak mindenki rátalálna Krisztus húsvéti titkára, az „élő víz forrására”, hiszen ebből táplálkozik minden derűvel végzett szolgálat és örömmel áthatott tanúságtétel.”

Sántáné Udvardy Erika
hitoktató

Tanévnyitás az első osztályban

2021. augusztus 31-én iskolanyitogató program keretében nyitotta meg újra intézményünk kapuját a leendő első osztályos gyermekek és szüleik számára.

A hangulatos délelőtt egy rövid verspróbával kezdődött, ahol öt büszke elsős nebuló képviseltette magát, hiszen versmondásukkal tették gazdagabbá a rendhagyó tanévnyitót.

Kilenc órakor benépesült az iskola aulája is, itt került sor a rendezvény megnyitójára, a program ismertetésére, valamint a tanévkezdéssel kapcsolatos információk megosztására. Iskolánk igazgató helyettes asszonya, Ludányiné Bella Szilvia kedves szavakkal bátorította a gyermekeket, ezután pedig bemutatásra kerültek az elsős tanító nénik is.

Ezután az alsó tagozatos tanító nénik elvezették a tanulókat a foglalkozások helyszíneire, ahol változatos foglalkozások közül válogathattak a tanulók szüleik kíséretében. Volt itt kézműveskedés, melyen repülő madarakat hajtogattak és kedvük szerint díszítették változatos formákkal. Aki érdeklődő volt a zene iránt az énekelhetett, táncolhatott, kedvére mókázhatott az óvoda teraszán. S aki még bírta szusszal, még a nagy tornatermet is megismerhette, s próbára tehette magát egy akadálypályán is. A foglalkozások kellő izgalomban, de nagyon jó hangulatban zajlottak.

 

 

KÉPGALÉRIA

Tíz órakor megszólalt az első csengőszó és a tantermükbe hívta a leendő elsősöket és szüleiket. Mesehallgatás közben elfogyasztották a tízórait. Ezután színeztek, rajzoltak, miközben a tanító nénik a szülőkkel beszélgettek. A padokra készített apró ajándékokat és új tankönyveiket kíváncsian nézegették a gyerekek.

 

Tizenegy órakor mindannyian levonultak az aulába. A tanévnyitó ünnepség kezdetén iskolánk két negyedikes tanulója versmondásával köszöntötte, üdvözölte új társait. Ezután Szenográdi Tamás igazgató úr köszöntő és tanévnyitó beszéde következett. Az elsős tanító nénik minden új kisdiáknak átadták az iskolánk jelképével díszített nyakkendőt, mellyel „bárkányis” diákká avatták őket. Ezt követte az elsős tanulók versmondása, akik nagyon bátran üdvözölték az iskolás életet. A nap zárásaként Erik testvér a Jóisten áldását adta minden megjelentre.

 

 

Ezúton is köszönjük a kollégáknak az előkészítésben és lebonyolításban nyújtott segítségüket.  A szülőknek pedig azt, hogy mindnyájan elfogadták meghívásunkat és bízunk abban, hogy a kezdeti izgalmakat sikerült oldanunk a délelőtt megvalósult programmal.

                                                                                                          Elsős tanító nénik

Családi sportnap (2021.09.24. péntek) programtervezet:

  • 9-órától (délelőtt):
    Testnevelés órákon ügyességi feladatok a tornacsarnokban négy állomáson
    ESSD Európai Diáksport Nap -  2021 méter futás
  • 15-16 óra:
    Családi Exatlon a tornateremben (Magyar út)
  • 16.30:
    Teqball bemutató (Szatmári Patrik, Csábi Milán válogatott kerettagok)
  • 17.00:
    Röplabda mérkőzések (tanár - diák csapatok)
  • 18.00:
    Kosárlabda mérkőzések (tanár - diák csapatok)
  • 19.00:
    Futsal mérkőzések (tanár - diák csapatok)

SZÜLŐI ÉRTEKEZLETEK IDŐPONTJAI

GIMNÁZIUM - Kossuth út


ÁLTALÁNOS ISKOLA - Magyar út

Változik az E-Napló

Felhívjuk a figyelmüket, hogy szeptember 1-től intézményünk az E-Kréta rendszerben tájékoztatja a szülőket a gyermekek tanulmányi eredményéről, magaviseletéről és a tanulókat érintő programokról, melynek alkalmazásáról a szeptember 20-ai hétre tervezett szülőértekezleteken részletesen tájékoztatjuk Önöket.

Kérjük, hogy kísérjék figyelemmel honlapunkat, mert az esetleges változások is itt kerülnek megosztásra.

                                                                                                                             Iskolavezetés

Tisztelt Első évfolyamos Szülők!

Értesítjük Önöket, hogy 2021. szeptember 7-én, kedden 17 órától szülőértekezletet tartunk az első évfolyamon tanuló gyermekek szülei részére. A szülői értekezlet helyszíne az első osztályosok tanterme.
Minden Szülőt szeretettel várunk!

Iskolavezetés

Meghívás családi zarándoklatra

Kedves Szülők!

Bizonyára értesültek róla, hogy szeptember 5-12. között a Katolikus Egyház egy nagyon szép és kiemelkedő eseményére kerül sor Budapesten, itt rendezik meg az 52. Nemzetközi Eukarisztikus Kongresszust.
A hét folyamán nagyon gazdag, változatos programmal várják az idelátogatókat, az érdeklődőket – erről bővebben a NEK honlapján lehet tájékozódni.
Az iskolánk is szeretne bekapcsolódni az eseményekbe, ezért az idei családi buszos zarándoklatot ide szervezzük, melyre szeretettel hívjuk a tanulóinkat és családtagjaikat.

A zarándoklat időpontja: 2021. szeptember 11. szombat
Az autóbusz indulása az iskola előtti parkolóból 8 órakor, a várható érkezés 24 óra körül.
Az étkezésről mindenki önállóan gondoskodik.
Várjuk a családok jelentkezését Sántáné Udvardy Erika tanárnőnek írt emailen keresztül:             esantane61@gmail.com

Kérjük, hogy részvételi szándékukat 2021. szeptember 6-ig jelezzék. Az autóbusszal való utazásra a jelentkezést a szabad ülőhelyek beteltéig tudjuk fogadni.

Tervezett program:

- A nap első részében a Margitszigeten megrendezésre kerülő Családi napon veszünk részt, ahol a felnőttek és a gyermekek is megtalálhatják azokat a programokat, amelyek leginkább érdeklik vagy szórakoztatják őket. Három szabadtéri színpadon közéleti személyiségek előadásait, tanúságtételeit lehet meghallgatni; zenés, táncos előadásokat megtekinteni; több sátorban különféle beszélgetésekbe bekapcsolódni. A nap folyamán családos és szerzetesközösségek segítik az odalátogatókat. (részletes program a NEK honlapján!)
- A délután további részében (15 óra után) közösen átmegyünk a Kossuth térre, ahol a 17 órakor kezdődő szabadtéri szentmisén veszünk részt, melyet Erdő Péter bíboros atya celebrál.
- Ezt követően részt veszünk a közös gyertyás körmeneten, ami a Kossuth térről indul, és a Hősök terén szentségi áldással ér véget.
- Ezt követően indulunk haza a busszal, a várható megérkezés 23-24 óra körül lesz.

Tudnivalók:

- A programokon való részvételhez nem szükséges a védettségi igazolvány, de szájmaszkot és kézfertőtlenítőt ajánlott hozni.
- A szentmisére csoportosan regisztráltunk, melyhez a belépő kártyákat a csoportvezető kapja meg.
- A szentmisére kis összecsukhatós széket lehet (ajánlott) hozni.
- Ajánlott a réteges öltözködés, valamint esernyőt/esőkabátot hozzanak magukkal.

 A programból is látható, hogy ez lelkileg egy nagyon gazdag (felejthetetlen!!), de fizikailag igen fárasztó program, kérjük, hogy azok jelentkezzenek, akik úgy érzik, hogy bírni fogják a nap végéig. Erre való tekintettel elsősorban a felső tagozatos és gimnazista tanulóinkra gondoltunk.

Szeretettel várjuk a jelentkezéseket!

                                               Szervezők: Sántáné Udvardy Erika és Ludányiné Bella Szilvia 

ÉTKEZÉSI TÉRÍTÉSI PÓT-PÓTDÍJFIZETÉS

2021. szeptember 1-2.  /szerda-csütörtök/  8:00 - 16:30

Felhívjuk a Tisztelt Szülők figyelmét, hogy a 2020/2021 tanévben elmaradt étkezési térítési díjakat a fenn megjelölt időben készpénzben be tudják fizetni az intézmény pénztárába. Tájékoztatjuk Önöket, hogy az étkezési térítés díj meg nem fizetése esetén nem tudjuk a gyermek számára az étkezést biztosítani!